Ipolypásztó a Dunamenti síkság legkeletibb részén, a magyar határon, az Ipoly jobb partján fekszik. A falu nyugati oldalán a Csárad patak folyik. Földrajzi helyzete: északi szélesség 47°58', keleti hosszúság 18°46'. A falu tengerszint feletti magassága 115 m. A falu déli szomszédja Ipolykiskeszi, keleten a magyarországi Vámosmikola, északon Kisölved és Ipolybél, nyugaton pedig Zalaba.
A falu éghajlata kontinentális, januári átlaghőmérséklete -2 °C, júliusi átlaghőmérséklete 20 °C-ot. Az éves átlaghőmérséklet 10 °C. Az éves csapadékmennyiség 500-600 mm.

Ipolypásztó területén már az időszámításunk előtti V-II. évezredből találtak régészeti leleteket: kőbaltát, edényeket. Az i.e. 1900-900 közötti bronzkorszak is gazdagította az ipolypásztói anyaföldet.
1932 nyarán az egyház kántortanítói lakás építését tervezte a templom mögötti üres telken. A munkálatok során a föld kivetett magából egy urnaszerű agyagedényt és egy tálacskát. A község tanítója, Menyhár János a leletről azonnal jelentést tett az iskolai szervnek, s csakhamar a helyszínre érkezett a neves pozsonyi régésztanár, Jan Eisner. A régész a leleteket igen értékesnek találta, így megbízta a kántortanítót az ásatások folytatásával. Menyhár János egy amatőr régész igazi szenvedélyével még sok további jelentős leletet talált, melynek egy része a selmecbányai múzeumba, más része pedig a kántortanító által alapított iskolai régiségtárba került. Sajnos a régiségtár anyaga a 1944-45 telén a háború alatt szétszóródott.

Az I-IV. századokban a kvádok és markomannok vették birtokukba ezt a területet. Nyelvészek szerint maga az Ipoly szó is az ógermán Eipelből származik. A kvádok építették azt a hatalmas védősáncot, amely a kéménd és bény környékén maradt meg legépebben. A kvádok négy évszázados ittlétük alatt gyakran háborgatták a Duna túloldalán fekvő Pannóniát. A két nép döntő csatájára i.u. 174-ben került sor, a Garam és Ipoly torkolatánál. Az ütközet, melyben a rómaiakat Marcus Aurelius vezette, a kvádok vereségével ért véget.

A kvádok után a rómaiak vették át az uralmat. Birodalmuk határvonala, a limes, a Garam és az Ipoly mentét követte, a két folyó között pedig az erdőségig, a hegyek lábáig nyúlt fel. Ebből a korból származnak az ipolypásztói régiségtárban őrzött számozott és betűjelekkel ellátott téglák, amelyek az Aquincumba (a mai Budára) vezettek.

A rómaiak hatalmának hanyatlása után léptek a színre párhuzamosan a szlávok és egy hatalmas lovas nomád nép, az avarok, akik 565-70 között kétszáz évig virágzó birodalmat hoztak létre, majd 804-ben a Nagy Károlytól elszenvedett vereség után felbomlott.

Árpád fejedelem a Duna-Tisza közének elfoglalása után Huba fővezért, Szovárdot és Kadocsát küldte észalk felé, azonban a honfoglalás korai szakaszában egyik törzs sem vette birtokába ezt a területet. A végleges letelepedés csak 910/20-960/70 tájára tehető.

Ipolypásztó legkorábbi írásos emléke egy 1135-ből származó oklevél, amelyből kiderül, hogy a községet Szent László király adta hozományul húgának, Zsófiána hercegnőnek, amikor férjhez ment a Hont nemzetségbeli Lamperthez, a megye ispánjához. Az oklevél szerint Szent László korában itt már királyi udvarház állt. Ez az írás a községet Paztuhként említi. Az ősi forma jelentése magyarul: "mén, csődör, pásztor".
A falu krónikája szerint -amelynek egyik krónikása a már említett kántortanító, Menyhár János volt- a hozományul kapott községet Lampert szintén elajándékozta.

Ipolypásztó hajdani lakói az ősi falumag helyét kitűnő szemmel választották meg, hiszen az egyik oldarlól az Ipoly félköríve, a másikról meg a Csárad patak fogja körül. A község közepén a tengerszint feletti magasság 115 m. A falu telkei hosszanti irányban futnak egymás mellett, a házak egy vonalban épültek. Ezzel szemben az ősi falumag szabálytalan, a telkek nem egyformák, az utcák zegzugosak, a falukép zsúfoltabb.

Okleveles adat a falu egyházhelyes voltáról 1465-ből maradt fenn, de valószínű, hogy már a XII. században is állt már itt egy kisebbfajta templom. Az egyik századunkbeli ipolypásztói lelkész állítása szerint ugyanis a vámosmikolai egyházi levéltárban őrizték azt a feljegyzést, miszerint Kálmán király húgát, Gizellát Ipolypásztón temették el. Mivel Kálmán 1095-1116 között uralkodott, Gizella is ez idő tájt élhetett. S ha igaz, hogy itt van eltemetve, akkor a XII. században már kellett lennie templomnak a faluban. Budapesti szakértők szintén erre a következtetésre jutottak. A templom déli falának vastagsága váltakozó: több szakaszos építkezésre vall.
A falu krónikája azt írja, 1138-ban Pásztón a premontrei rendnek a kolostora állt. Az 1546-os XLIV törvény elrendelte, hogy a kolostort meg kell erősíteni, de ez az erődítmény a törököknek nem tudott ellenállni.
A templom keleti része a gótika, nyugati (torony felőli) oldala pedig még a román stílus korában készülhetett. A két háború között a templommal szemben álló telkek egyikén pinceásás közben beszakadt a talaj. Folyosó tárult föl, amely a templom alá vezetett. A tudományos feltárás sajnos elmaradt, néhány helyi "régész" azonban bemerészkedett az alagútba: tíz-tizenkét csontvázat találtak a templom alatt épült altemplomban.

A török hódoltság után a falut az Eszterháziak szerezték meg, akik aztán elajándékozták Baráti Huszár Istvánnak, aki 1886-ban lányának, Pongrácz Vilmosnének adta nászajándékkén

A XIII. századi falu épületeinek teteje nád és szalma sárral összetapasztott keveréke volt. Nem csoda, hogy 1774 április 4-én, éppen húsvét után, kedden, szörnyű tűzvész pusztított a faluban. Az egész község teljes egészében leégett. A tűzvész emlékére a falusiak karácsony, húsvét és pünkösd után három napig tartották az ünnepet s a harmadik napot az ígéret ünnepének nevezték el.

A falu iskolájának alapítása az Eszterháziak nevéhez fűződik 1766-ban. Az iskola területének kimérése után azonnal hozzáláttak az építkezéshez. A református iskola első tanítója Czeglédy Nagy Mihály volt. Ebben az időben a tanító közjegyzői feladatokat is ellátott, s munkája az egyház teljes felügyeletével történt. Az iskolában egyetlen osztály volt, s egyetlen tanító. 1900-ban aztán az osztály kicsinek bizonyult a diákok számához képest, így egy másik iskolát hoztak létre.

1903-ban az akkori jegyző, Mészáros Kálmán szorgalmazására önkéntes tűzoltó testületet hoztak létre a faluban.

Ipolypásztó első vasútja 1885-ben épült meg, majd 1908-ban 8 km hosszú Ipolypásztót Nagybörzsönnyel összekötő vasútvonalat hoztak létre, amely tovább haladt Kisírtáspusztára (17 km). Ez a vasútvonal a 457-es számot kapta. A trianoni békeszerződés után azonban elvesztette jelentőségét, és csakhamar meg is szűnt.

Az I. világháborút a falu sem kerülhette ki. 1918 októberének végéig 180 férfi állt katonai szolgálatba, ami a falu lakosságának egyhatodát jelentette. Ebből 40 ember elesett, 40 fogságba került. 1918 október 28-án Prágában kikiáltották a Csehszlovák Köztársaságot. Az országot megyékre, később járásokra osztották. Ipolypásztó kezdetben a zólyomi megyéhez, ennek megszűnése után, 1961-től a lévai járáshoz tartozott és tartozik ma is.
Egy a háború utáni népszámlálás szerint ebben az időben (1920) a faluban 209 ház és 1094 lakos volt. Ebből 968 magyar, 31 csehszlovák, 1 német és 94 egyéb nemzetiségű volt. Hitvallás szerint: 770 református, 305 római-katolikus, 15 zsidó, 3 lutheránus és 1 görög-katolikus lakott a faluban. 1938-ban a falut Magyarországhoz csatolták. Ebben az évben vezették be a telefont a faluba

A II. világháború alatt az Ipoly környékén váltakozva álló-, és a mozgóháború volt. Ipolypásztót teljesen kitelepítették. A németeket aztán a Vörös Hadsereg kiszorította az Ipoly vidékéről, majd a területet csakhamar csehszlovák rendfenntartók lepték el és hozzáláttak a felújítási munkákhoz. 1955-től villamos áram, 1967-től autóbusz-állomás is van a faluban.

A háborúkban elesettek emléküket őrzi a templom előtt felállított fekete márvány-emlékmű.

A falu krónikáját 1931-ben a régészeti ásatásairól is ismert Menyhár János, a falu kántortanítója kezdte írni, legalábbis korábbi krónikának nyoma nincs . Az első krónika a II. világháború alatt megsemmisült. A krónikát ezután Bácskai József, majd Brezovická Mária folytatta. A krónika legutolsó bejegyzése 1987-ből való Srnová Annától. A háború utáni krónikát 1974-től írták folyamatosan. A krónika 404 számozott oldalt tartalmaz, amelyből a 213. oldalig jutottak el a legutolsó bejegyzésnél.

A templom előtt egy 1998 őszén az önkormányzat által felállított kopjafa áll az 1848/49- es szabadságharc 150. évfordulójának emlékére. A kopjafán csupán a következő két évszám olvasható: 1848-1998. A kopjafát a falu ünnepélyes keretek között állította fel.

Ipolypásztó lakosainak száma ma mintegy a fele az egy évszázaddal ezelőttinek. A falu népessége csökkent. A fejlődés azonban nem állt meg. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ez a honlap, amelynek segítségével az egész világ pillanatok alatt a falu életével kapcsolatos értékes információkhoz juthat.